Üdvözöljük!

Köszöntöm a Fertő-Hanság Kulturális Életéért és "Kézműves Hagyományaiért" Alapítvány kézműves táborának honlapján. 2002-ben, kis helyi eseményként indított kézműves alkotó táborunk mára az egész országból vonzza a látogatókat. 2014-ben 13. alkalommal rendezzük meg a hagyományos kézműves alkotó táborunkat, amely minden résztvevő számára ingyenesen látogatható.

A 2014. évben várhatóan részt vevő mestereink lesznek:

  • Bodorkós József - fafaragó,
  • Bodrókos Józsefné - gyöngyfűző,
  • Brodszky Ferenc - fazekas,
  • Deák Péter - Népi Iparművész, mentálhigiénés fejlesztő tanár, drámapedagógus,
  • Horváth Norbert József - asztalosmester és íjászoktató
  • Kelemen István - kosárfonómester
  • Kovács Alajos - Fafaragó
  • Némethné  Németh Margit bőrműves, és szövőoktató
  • Patona Teréz - keramikus
  • Szalay Katalin táncpedagógus
  • Szilágyiné Kaplony Éva - dekoratőr

A tábort immár hagyományosan Fertőhomokon, a Tájházban rendezzük meg és a tábor ideje alatt a gyerekek megismerkedhetnek a gyöngyfűzéssel, a gyöngyszövéssel, a textilfestéssel, a gyertyamártással,  a fazekassággal, a nemezeléssel, a bőrművességgel,  a hangszerkészítéssel, a fa, csont és szarumunkákkal, az íjazással, a kosárfonással, a gyékényszövéssel.

A tábor helyszíne a székhelyünkkel (Hegykő) szomszédos település, Fertőhomok. A kézműves táborunk a Hegykői Tízforrás Fesztivál szerves részévé vált, a környező települések, beleértve a környező kistérségi három város (Sopron, Fertőd, Fertőszentmiklós) közösségi igényeit a népi kézművesség és díszítőművészet bemutatásával oly módon elégíti ki, hogy az autentikus helyi szokásoknak, népi mesterségeknek és hagyományoknak megfelelően mutatja be a következő nemzedék számára is, őseik mesterségeit, motívumvilágát és szokásait.

A megismerés-megőrzés-továbbadás hármasát nagyban segítik a holt anyagok kiállítása helyett a manuális tevékenysége, melyek eredményeit a táborunk részvevői sajátjukként vihetik haza (korongozott- és rakott agyagtárgyak, gyöngyékszerek, fonatok, szövések, faragványok stb.

A mai fiatalok számára a vizuális kultúra mellett fontos a manuális készségek és képességek fejlesztése, a népi motívumkincs iránti érzékenyítés, illetve a jó hangulatú táborunk közösségi élménye, nem csupán egy nyári program, hanem akár egy ízlés- és életmód formáló kezdeményezés csírája is lehet.

Programunk során együttműködünk a helyi kulturális és oktatási intézményekkel, azok pedagógusaival, illetve a helyi önkormányzatokkal, valamint a tájházzal is.

Kellemes és hasznos böngészést kívánok weblapunkon:

Kovács Alajos
kuratóriumi elnök

   

Beállítások